Korai fejlesztés

Ezek főleg szociális és pszichológiai problémák, melyek később súlyos következményekkel járhatnak.

Észak-Amerikában a korai fejlesztés a születés utáni első három évben történik, Európában, ezzel szemben változó lehet a fejlesztés időtartama. Elvileg addig jár a támogatás a gyermeknek és családjának, míg a gyermek el nem kezdi iskolai tanulmányait, amikor az oktatást támogató szolgáltatások veszik át a felelősséget. Bizonyos országokban ez a kötelező oktatás kezdetét jelenti. Mindazonáltal nincsen egyértelmű stratégia az átmeneti szakaszt illetően, és a korai fejlesztést végző csoportok szakértői gyakran érzik úgy, hogy rendes munkájuknál többet kell elvégezniük, hogy kompenzálják a koordináció és az elérhető források hiányát.

Az ellátásnak számos különböző típusa és helyszíne létezik az európai országokban. A változatosság a marketing szempontjából előnyös: minél több lehetőség közül választhatnak a családok, annál jobb döntéseket hozhatnak a gyermekük érdekében. A valóságban azonban nem mindig ez a helyzet: a családok gyakran nehezen találják meg a legjobb utat a gyermek számára; nem mindig jutnak többszempontú információhoz. Ebből is kitűnik, hogy az ellátás során a szolgáltatások konkrét igények és kérések kielégítését célozzák, nem pedig egy előre tervezett politika eredményei.

A projektben részt vevő országok közül valamennyi rendelkezik különféle korai fejlesztési központokkal. Kivételt a skandináv országok képeznek, ahol a korai fejlesztést az egészségügyi, szociális és oktatásügyi szervezetek végzik el, helyi szinten. Közös irányzat a különböző országokban, hogy bárhol, ahol szolgáltatás vagy ellátás található, a szakértők feladatainak és a munka tervezésének a családok igényeihez és kívánságaihoz kell igazodnia. A szakértők, amennyiben szükséges és ameddig a család beleegyezik ‘a családdal és a családban’ dolgoznak. Ha szükséges, természetesen egyéb oktatási intézményekben is végeznek munkát (napközik, óvodák, stb.) és gyógypedagógiai, korai fejlesztési és egyéb központokban is segítenek.

Erre a kérdésre a következő fejezet ad részletes választ. Azt azonban már itt le kell szögezni, hogy a gyermekek fejlesztésének tekintetében az egészségügyi és a szociális megközelítés között az európai országokban még mindig bizonyos kettősség tapasztalható.

A projekt időtartama alatt szervezett találkozókon lehetőség nyílt a korai fejlesztés számos apektusának megvitatására: Célcsoportok: a korai fejlesztési csoportok és szervezetek arról számolnak be, hogy az utóbbi években jelentős változást tapasztalnak a hozzájuk kerülő gyermekek életkorában és tulajdonságaiban, valamint a korai fejlesztés feltételeiben. Csoportmunka: a korai fejlesztést végző szakértők, szerepük és felelősségük, valamint egyéb oktatási szervezetek részvétele; Szakértők képzése: a korai fejlesztés szakértőinek kezdeti és további képzése. Munkaeszközök: egyéni családgondozási terv vagy egyenértékű dokumentum kidolgozása és folyamatos nyomonkövetés.

Megjegyzendő, hogy a szülők bevonása nem képez önálló területet, hiszen a szülők aktív közreműködése a korai fejlesztésnek minden szempontból alapvető feltétele. A szülőknek együtt kell működniük a szakértőkkel, hogy amikor szükséges, erősíthessék saját kompetenciájukat és önállóságukat, és a szakértőkkel együtt megfelelhessenek a gyermek igényeinek. Bár a szülőkön van a fő hangsúly, a többi családtag fontos szerepéről és az általuk nyújtott támogatásról sem szabad megfeledkezni. Mindezeket szem előtt tartva a projekt során tartott találkozók eredményei a következők.

A megbeszélések egyik témája a korai fejlesztési csoportokhoz és szervezetekhez utalt személyek voltak: a biológiai és/vagy szociális kockázati tényezőkkel élő gyermekek és családjaik. A szakértők a következő pontokat emelték ki.

Egyre több gyermek mutat pszichológiai és szocio-emocionális problémákat. Nincsen bizonyíték arra, hogy vajon ezek a problémák valóban nagyobb mértékben vannak jelen a társadalomban vagy a szülői tudatosság mértéke változott. A szülők aggódóbbak, jobban informáltak és érzékenyebbek lehetnek gyermekük fejlődésével kapcsolatban; ebből következik, hogy nagyobb mértékben fordulnak segítségért és támogatásért az illetékes szervezetekhez.

A korai fejlesztés kontextusában egyre nagyobb figyelmet kapnak a társadalomnak a szó legtágabb értelmében „veszélyeztetett” tagjai. A projektben részt vevő legtöbb országban a gyermek akkor kaphat korai fejlesztést, ha felmért problémája van. A ‘veszélyeztetettség’ puszta ténye önmagában nem garantálja a korai fejlesztést. A társadalom ‘veszélyeztetett’ tagjait célzó prevenció egyéb szervezetek felelőssége. Ezeknek kell biztosítani a gyermek rendszeres vizsgálatát vagy a nyomon követést, elsősorban a biológiai kockázati tényezők fennállása esetén, illetve az aktív családgondozást, elsősorban a szociális kockázati tényezők esetén. Sok esetben a szülőknek nyújtott hatékony tanácsadás szükségtelenné teszi a további fejlesztést. A kockázati tényezők önmagukban nem teszik szükségessé a korai fejlesztést, amennyiben egyéb védőintézkedések történnek a gyermek és családja érdekében. Hangsúlyozni kell a prevenciót végző szervezetek komplex és bonyolult szerepét: az ő feladatuk, hogy megakadályozzák a további nehézségek kialakulását (ami nem könnyű feladat), és hogy tudatában legyenek a kivárás jelentette veszélyeknek.

Bizonyos országokban problémát jelent, hogy a szülők kérése és beleegyezése nélkül semmilyen fejlesztés nem végezhető. A szülői döntések tiszteletben tartása további kockázatot jelenthet: gyermekek, akiknek szükségük lenne a fejlesztésre, nem tudnak részt venni abban, vagy a hiányzó vagy rosszul összehangolt prevenciós, információs és továbbítási szakaszok következményeképpen a fejlesztés későn kezdődik el.

A korai fejlesztési projekt kiindulásai pontjai az oktatási szervezetek növekvő bevonása a korai fejlesztésbe, a csoportok összeállítása és a szervezés voltak.

A szolgáltatások szerveződésének tekintetében az egyes országok – ahogyan a fejezet első részében már utaltunk rá – különböznek ugyan, de abban megegyeznek, hogy a korai fejlesztés egészségügyi és szociális modelljeiben egyaránt jelen van az interdiszciplináris megközelítés. A szolgáltatások és az ellátás jelentheti a szakértők egyszerű ‘felsorakoztatását’, de jelentheti az igazi csoportmunkát is, ami magától értetődő a korai fejlesztés ökológiai-rendszerszerű megközelítésében.

A valódi csoportmunka megszervezése nem egyszerű feladat. Két fő komponense az interdiszciplináris munka és az együttműködés. Golin és Ducanis definíciója szerint (1981) a multidiszciplináris csoport megosztja és koordinálja az információt. A feladatok megoldása egyénileg, a csoporttagok képességeinek megfelelően történik. Az információt úgy osztják meg és használják, hogy minden csoporttag elvégezhesse saját feladatát (Golin & Ducanis, idem). A döntéseket a csoport együtt, az egyéni vélemények figyelembe vételével hozza meg. A szakértők száma egy-egy csoporton belül nincsen meghatározva; a csoport összeállítása a gyermek és a család szükségleteinek függvényében történik.

Az együttműködés elsősorban azt jelenti, hogy a munka során a családot partnerként kell bevonni az egész folyamatba. Jelenti továbbá a közös munkát a csoport többi tagjával, illetve egyéb egészségügyi, oktatási és szociális szervezetekkel és hálózatokkal. Végül magában foglalja a fogalmak és elméleti hivatkozások közös használatát, és a családok valamint a kollégák elismerését és tiszteletét.

A két komponens megfelelő összekapcsolásához időre van szükség. A csoporttagok csak közös elvek és célok alapján biztosíthatják az együttműködést a csoporton belül csakúgy mint a külső szervezetekkel. A csoportépítés két módon is elősegíthető: egy úgynevezett esetfelelős kijelölésével és az alább ismertetett belső képzéssel.

Tekintetbe véve, hogy a korai fejlesztésben dolgozó szakemberek különböző tudományterületek képviselői, és talán még soha nem dolgoztak együtt, tisztázni kell, milyen képzést kell kapniuk, hogy együttműködésük problémamentes legyen. A projektmegbeszélések során felmerült, hogy a szakembereknek kínált különféle képzési lehetőségekre kiemelt figyelmet kell fordítani.

Alapképzés: A változatos szakmai háttérrel rendelkező szakemberek képzésekor törekedni kell arra, hogy a közös fogalmak megértésével és elfogadásával a szakemberek kiegészíthessék egymás tudását. A jövő egészségügyi, szociális és oktatási szakértőinek alapképzése során elengedhetetlen a családokkal, csoportmunkával, a gyermek fejlődésével összefüggő tudás elsajátítása. A szakértőkkel szemben elvárás, hogy szakterületükön jó alapképzést kapjanak. Bár a korai fejlesztéssel kapcsolatos speciális ismeretek előnyt jelentenek, a projekt országainak alapképzési formáiban ezek az ismeretek ritkán kapnak helyet. Hollandia, Németország és Luxemburg kivételt képeznek ebből a szempontból. Ezekben az országokban a gyógypedagógusok és a szociális nevelők, pedagógusok és pszichológusok alapképzése tartalmaz bizonyos, a korai fejlesztéshez kapcsolódó speciális elemeket.

Továbbképzés: A korai fejlesztés során végzett munka komplexitása ellenére nem tűnik szükségesnek új típusú szakemberek képzése. Ez ellentmondana a korai fejlesztés olyan alapelveinek, mint az interdiszciplináris megközelítés és a csoportmunka. Ettől függetlenül a szakembereknek szükségük van egyfajta közös további képzésre, mely során együtt tehetnek szert a munka hátterét képező tapasztalatokra. Ez történhet posztgraduális kurzusokon -például a doktori programok keretében – vagy az egyetemek és egyéb felsőoktatási intézmények programjain speciális képzés formájában. Az egyetemek korai fejlesztéssel foglalkozó csoportok kérésére is szervezhetnek ilyen speciális képzést.

A szakértőktől elvárt munka figyelembe vételével a szakértők további képzésének az alábbi területeket kell lefednie:

• alapvető ismeretek a sajátos nevelési igényű és a többségi gyerekek fejlődéséről, a családi fejlesztésről és ezek elméleti hátteréről;
• speciális ismeretek a korai fejlesztésben folyó kutatásokról, a mérési- és a munkamódszerekről, stb.;
• a családdal és a családban végzett munka valamennyi aspektusához kapcsolódó személyes kompetenciák; csoportmunka; szervezeti együttműködés; valamint olyan személyes képességek fejlesztése, mint az önreflexió, kommunikáció és problémamegoldás.

Belső képzés: ez a forma igen fontos a korai fejlesztésben, mert kiküszöböli a alap képzés esetleges hiányosságait és közvetlenül kielégíti a részt vevő szakemberek igényeit is. A csoport szervezi a csoporton belül, heti gyűlések keretében, ahol a szakértőknek alkalmuk nyílik:

-     az „esetek” megvitatására;

-     megosztani egymással az ismereteiket és az alkalmazott munkamódszereket;

-     speciális ismeretek szerzésére külső szakemberektől;

-     az irányítás belső vagy külső szakemberekkel történő megvitatására;

-     a külső ellenőrzés biztosítására;

Ezek a találkozók javítják a csoportmunkát és a szolgáltatások minőségét. Bár ez az informális, belső képzés megfelel a szakértők közvetlen igényeinek – így is bizonyítva értékét -, hátrányokkal is jár. Az illetékes hatóságok gyakran nem ismerik el az értékét, és nem tekintik a munkaidő részének, mivel a korai fejlesztés céljai, stratégiái, munkamódszerei helyett gyakorlati, napi problémákra koncentrál. Ez azt eredményezheti, hogy az ilyen képzés kezdeményezése és megszervezése az egyes csoportok felelőssége lesz.